Life is suck

Na,lelkizek egy kicsit,akit nem érdekel az még most megteheti,hogy gyorsan elmegy innen.Aki pedig marad annak itt a történetem(vagyis egy kis része,ami a témához kapcsolódik).
Elértem az életemben egy olyan ponthoz,amikor egy hatalmas döntést kell hoznom.És most verőik vissza minden,amik történtek velem eddig.A félénkség,a hitetlenség magamban,a döntésképtelenség és egyéb rossz tulajdonságok,amik szörnyű gimnáziumi éveim során rám ragadtak.Lesz,aki olvassa,és akivel együtt jártam gimiben és ő se fogja tudni,hogy én itt miről beszélek.Ezeket a dolgokat,amik ennyire fájtak SOHA nem mondtam ki szóban.Én voltam,aki mindenkit próbált felvidítani,megnevettetni,akár milyen keményen kellett ezért "dolgoznom". Én vagyok akinek a vállán ki sírhatja magát az ember,akinek elmondhat bármit.De én senkinek nem beszéltem.És Istent se találtam meg,pedig ha ez valami film lenne,akkor a főszereplő megtalálná Istent vagy valami hasonló.De az élet nem egy film.Voltak pillanatok amikor azt gondoltam ennél mélyebbre nem süllyedhetek.Másnap kiderült,hogy de igen,még van ennél lejjebb is.És csak egyre lejjebb kerültem,egyre rosszabbul voltam,amit persze nem mutattam ki.Már kiskoromba is volt hogy összepakoltam egy kis táskába ruhát,pénzt és már indultam volna,de rájöttem,hogy mihez kezdenék oda kinn.És mivel egy lustaság vagyok inkább a kényelmet választottam.De itt még tényleg nagyon kicsi voltam,egy butuska fejecskével.De jött a tinédzser korszak.A 15-18 közötti időszak körülbelül.A korszak,amikor legszívesebben csak eltűntem volna a világból.Nekem a sok gyógyszeres megoldás ment át legtöbbször a fejemben.Észre se vette volna senki.Elaludtam volna és csak egy idő után vette volna bárki észre,hogy ennyi volt belőlem.És teljesen hülyeség az egész,mert viszonylag jó életem van/volt.Szerető családok,barátok,jó környezetben nőhettem fel.Nem vagyok meleg,nem vagyok kövér(viszonylag),nincs semmilyen szellemi bajom és mégis.A suliban ezek nem számítottak.Nem voltam elég szép,elég gazdag,elég goromba.De persze igazából nem tudom miért voltam a ranglétra egy alacsony szintjén,de ha egyszer odakerül az ember semmi esélye hogy feljebb jusson.Kaptam én a fejemhez mindent.Még ha ez a hátam mögött is történt.Én se voltam egy szent(amit már bánok),de a "miért kell a kisebbet bántani" kérdés illett volna oda.Sokaknak borzalmasabb gyerekkoruk volt és ilyenkor hálát adok sok mindennek,hogy nekem "csak" ennyit kellett átélnem az egészből.Remélem ha valaki véletlenül ide tévedt és elolvasta talán ráeszmél pár dologra.Az életben történnek szörnyű dolgok mindenkivel,még ha az az emberke ezt nem is mutatja ki.Csak tudassátok néha velük,hogy ti ott vagytok ha bármi kéne,hogy mennyire szeretitek.A családtagoknak,akiket szerettek,meg minél többször mondjátok el hogy szeretitek,amíg még lehet.Én sajnos apukámnak már nem mondhatom,de ő ezt nagyon jól tudta.Végül is apuci kicsi lánya voltam,amit nagyon sokszor megkaptam.Akit szerettek,annak mondjátok is el,ne csak éreztessétek.Mi magyarok nem sokszor mondjuk ki hogy szeretlek,mert ezt inkább csak ha szerelmes valaki talán csak akkor használja,de a szeretet több féle lehet,nem csak a szerelem létezik mint szeretet.A szüleimet nagyon szeretem,ők a legjobbak.A barátaim nélkül pedig nem is tudom hol lennék.Mindegyik társaság az én másik családom,Így nem is tudom hány családom van.
Nagy döntés előtt állok,ami miatt mindenféle érzelem feltört bennem,ezért született meg ez a kis poszt itt,remélem senki nem unta halálra magát,aki végig olvasta.Ja és I love you,guys! <3 :)